Herman Ottó

Herman Ottó (Breznóbánya, 1835. június 26. – Budapest, 1914. december 27.) természettudós (végzettsége szerint géplakatos), néprajzkutató, régész, politikus, folyóirat-szerkesztő, tudományszervező, a francia Becsületrend birtokosa, 1879 és 1886 között függetlenségpárti képviselő. A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója.

A korabeli közönség által szeretettel övezett Herman Ottónak A madarak hasznáról és káráról című könyve talán legmelegebben fogadott kötete. Rövid időn belül négy magyar kiadása látott napvilágot (1901, 1904, 1908, 1914), és megjelent németül (1903) és angolul (1909) is. Ötödik kiadása 1960-ban jött ki a Gondolat Kiadó Nemzeti Könyvtár sorozatában, majd 1985-ben és 1998-ban ismét, bizonyítva, hogy a mű ma is élő alkotás.

A jelen kiadás az 1914-es, a szerző által bővített és korrigált kötet alapján készült, innen vettük át a korábbi kiadásokban nem szereplő színes képeket is. A szövegközlésben arra törekedtünk, hogy megőrizzük Herman Ottó ízes, gazdag stílusát, tájnyelvi fordulatait, de az olvashatóság érdekében a ma használatos helyesírást alkalmaztuk. Egy-két helyen elhagytuk Herman Ottó rövid minősítését a szócikkben szereplő madár károsságáról, minthogy azóta sok mindent másképpen látunk (semmiképpen sem mondanánk például a kárakatnára, hogy „mindenképpen irtani való madár”).

Elhagytuk továbbá a „Hány madara van Magyarországnak?” és a „Magyarország állami mezőgazdasági intézményei” fejezetet, előbbit mert azóta sokkal pontosabb jegyzékek is hozzáférhetők, utóbbit, mert nem aktuális már. A képek Csörgey Titusznak, Herman Ottó ornitológus tanítványának alkotásai, a címkép Herman Ottó tanítványa, Chernel István Magyarország madarai című kötetből való, Nécsey István alkotása.

Herman Ottó 1877-ben megalapította és tíz évig szerkesztette a Természettudományi Füzeteket, 1893-ban megalapította és haláláig szerkesztette az Aqulia című, ma is megjelenő madártani lapot. Ezekben és más folyóiratokban, napi- és hetilapokban több ezer cikket publikált, emellett számos önálló kötetet is közreadott.

Főbb művei:

  • Erdély bőr- és egyenesröptűi (Kolozsvár, 1871.)
  • Magyarország pók-faunája I–III (Budapest, 1876–1879.)
  • Ősi nyomok a magyar népies halászatban (Budapest, 1885.)
  • A magyar halászat könyve. I–II (Budapest, 1887.)
  • A halgazdaság rövid foglalatja (Budapest, 1888.)
  • Petényi János Salamon (Budapest, 1891.)
  • A miskolci paleolith lelet (Budapest, 1893.)
  • Az északi madárhegyek tájáról (Budapest, 1894.)
  • A madárvonulás elemei Magyarországban (Budapest, 1895.)
  • Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet (Budapest, 1898.)
  • A magyar ősfoglalkozások köréből (Budapest, 1899.)
  • A madarak hasznáról (Budapest, 1901.)
  • A magyar nép arca és jelleme (Budapest, 1902.)
  • A madarak és fák napja Magyarországon (Budapest, 1906.)
  • Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény
  • és Magyarország (Budapest, 1907.)
  • A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok (Budapest, 1909.)
  • A magyar pásztorok nyelvkincse (Budapest, 1914.)